Hírek
A Városi Civil Alap új pályázati kiírása (VCA-KP-1-2025/3) kiemelkedő lehetőséget kínál a civil szervezetek számára. A „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” program támogatása fordítható defibrillátor beszerzésére is – egy ilyen készülék ajánlója következik.
Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2025. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírása.
Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2025.” című alprogram pályázati kiírása.
Az MTSZ jövőjét is érintő, sajtónyilvános munkamegbeszélés zajlott a somogy megyei Szőkedencsen Dobson Tibor elnök és Móring József Attila országgyűlési képviselő között.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2025-ben is meghirdeti a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot, amelyre ezúttal is tudományos igényű szakmai munkával lehet nevezni.
Nógrádi Önkéntesek vehettek át pályázaton elnyert szakfelszereléseket, 2025. január 21-én, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.
A Magyar Tűzoltó Szövetség számos tűzoltó verseny támogat: a központi oldalon elérhető a teljes versenynaptár, amely folyamatosan frissül.
Egész napos, határon átnyúló mentési gyakorlatot tartott közel harminc fő részvételével az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület a közelmúltban Balassagyarmaton, a Visegrádi Alap támogatásával.